Bevezetés az induktorokba

Az induktor egy olyan eszköz, amely az elektromágneses indukció elvén működik. Amikor áram folyik át egy vezetőn, körülötte elektromágneses mező keletkezik. Ez az elektromágneses tér viszont hatást vált ki a tér tartományán belüli többi vezetőre. Az elektromágneses teret létrehozó vezetőre gyakorolt ​​hatást "ön-induktivitásnak nevezik", ami azt jelenti, hogy a vezetőben lévő változó áram változó mágneses mezőt hoz létre, amely tovább befolyásolja a vezetőben lévő áramot. Az ezen az elektromágneses téren belüli többi vezetőre gyakorolt ​​hatást "kölcsönös induktivitásnak" nevezik.

Az induktor elektromos jellemzői ellentétesek a kondenzátorokéval: "alacsony frekvenciákat enged át, és blokkolja a magas frekvenciákat". A nagy-frekvenciás jelek jelentős ellenállásba ütköznek, amikor áthaladnak egy induktoron, ami megnehezíti az áthaladást; fordítva, az alacsony-frekvenciás jelek viszonylag kis ellenállásba ütköznek, és könnyen átjutnak. Az induktor egyenárammal szembeni ellenállása közel nulla.

Az ellenállások, a kondenzátorok és az induktorok mind ellenállást mutatnak az elektromos jelek áramkörében; ezt az ellenállást "impedanciának" nevezik. Az induktor által az áramjelnek adott impedancia a tekercs saját{1}}induktivitását használja fel. Az induktorokat néha egyszerűen "tekercseknek" vagy "tekercseknek" nevezik, és az "L" betű jelöli őket. Az induktor tekercselésekor megtett fordulatok számát általában a tekercs "fordulatszámának" nevezik.